Amikor egy ember bajban van két dolgot tehet.
Ha meg tudja egyedül oldani a problémáját akkor gyakorlatilag az nem is probléma.
HA nem tudja megoldani, akkor vagy segítséget kér valakitől, vagy pedig egyszerűen elrejti a világ elől, esetleg ő rejtőzik el amíg valami változás nem történik.
Egy idő után rájön az ember hogy ha baj van akkor általában nincs barátság, akkor mindenki hirtelen elfoglalt lesz .
Igazából nincs ezzel baj, ez egy természetes emberi reakció.
A másik tipusú ember pedig erőszakosan megpróbál segíteni.
Hall egy-két mondatot a problémáról és azonnal előáll biztos receptekkel. Sajnos egyszerű pszichológiai tény, hogy az próbál másnak kéretlenül segíteni , aki magán nem tud. Könnyebb mások problémáira valami okosat mondani, amivel még hálát is ki lehet csikarni, mint a sajátunkat megoldani.
Az egó védi a személyiséget és inkább megpróbálja elrejteni a problémát. Egy véletlen kifecsegett mondat , egy szomorú arc és már jönnek is a tanácsok és a receptek. Barátok eltűnnek, nagy okosságok jönnek
A problémákat pedig meg kell oldani, mert idővel csak nőnek és annyira hatalmassá válnak hogy nem rejthetők el többé. Olyan ez mint egy luftballon, amibe csak fujják a levegőt és egyre nagyobb lesz, végül már el sem rejthető
Az ember sokszor egész életében cipel egy keresztet. Egész életét arra szenteli hogy egy problémát átlásson és megoldjon. De őszintén, sokszor ez nagyon bonyolult és meddő dolognak tűnik. Sajnos mindig vannak elég szép számmal olyanok akik egy-két mondatból már tudják is mit kell tennünk. Ha pedig nem teszszük meg akkor ki tudja mire képesek. Megsértődnek, jön a harag stb..
Az ember sokszor más okból sem mondja el a problémáit senkinek. Amikor beszélünk egy problémáról , tulajdonképpen újra és újra átéljük azt. Ha ezt nézzük és azt a tényt hogy ezek után az emberek többsége úgy érzi jogot formál hogy beleszóljon az életünkbe, akkor jogos hogy meg kell bírkóznunk vele , amilyen gyorsan csak lehetséges. Néha azonban egy-egy probléma komoly döntést igényel. A döntés pedig felelősséggel és kockázattal jár együtt. Ez az oka hogy sok ember élete végéig rejtegeti a problémáit, amelyek lemerítik , fáradttá, keserűvé teszik.
Sok ember eljut arra a szintre hogy felvállalja a problémáit mint tanulást, de egyszerűen amikor dönteni kell, leblokkol és félni kezd hogy vajon jól fog dönteni vagy sem.
Ilyenkor sok ember hajlandó lenne pénzt adni másoknak csak azért hogy meghozzák helyette a döntést.
Ebben az esetben indul el a jósok, látnokok stb gazdagodása.
Sajnos azt a bizonyos döntést senki nem hozza meg helyettünk. Illúzió ezt másoktól elvárni.
A tanulás pont erről szól hogy döntést hozunk és ha tévedünk , levonjuk a konklúziót belőle.
Az egónak, pontosabban a félelelem egóelemnek pedig ez az igazi szerepe, megakadályozza hogy döntést merjünk hozni.
Kezdetben csak elnapoljuk a döntéseinket, majd eldugdossuk jó mélyen hogy senki se lássa és eljátszuk milyen boldogok is vagyunk. Innen elindul a szokásos folyamat. Ismét elkezdünk falakat építeni magunk köré és jönnek az álarcok a világ felé, belül a falak mögött pedig álmodozunk.
Merjünk tehát döntést hozni és bármi is lesz a kihatása , abból tanulni fogunk egy következő hasonló szituációban
Nem baj ha tévedünk, hiszen ez az igazi tanulás. Ha nem tesszük akkor a sors segít, vagy úgy hogy egész életünkben bújkálnunk kell, álarcot viselve , vagy jönnek az okos segítők, akik erőszakkal megmondják mit hogyan tegyünk

Nem olyan régen hallottam és nagyon megtetszett:
XX panaszkodik Istennek hogy milyen nehéz a kereszt amit cipel a hátán. Isten megsajnálja és azt mondja :
Rendben van XX, tedd csak le a keresztedet ha nehéz és válassz egy másikat, egy könnyebbet.
XX órákig keresgél, végül visszaveszi a régi keresztjét......

A fenti iromány csak a képzelet műve, minden egyezés valóságos szereplőkkel csak véletelen :)