Kétféle típusú ember van.
Az egyik típus aki nem tud mit kezdeni a tudással , de nem is nagyon akar.

Az igazsághoz vezető út
ugyanis nagyon rögös és nehéz. Az emberek többsége pedig nem szereti a nehézségeket a kihívásokat. Ez a típus inkább panaszkodik és keresi a csodákat.
A csodákat pedig sokan felkínálják jó pénzért vagy csak azért hogy elismerést szerezzenek.
Aki pénzért árulja a csodáit az általában vagy visszaél a tudásával vagy szélhámos.
Persze van egy kis töredék, aki minimális pénzt kér, hogy megélhessen.
Ha egy ilyen első típusú embernek tudást adsz a kezébe, egyszerűen nem látja, nem hallja, tudomást sem vesz róla. Keresi azoknak az embereknek a társaságát, akik segítenek neki, anyáskodnak felette. De van egy nagyon fontos pszichológiai törvény: általában az próbál erőszakosan segíteni másokon, aki magán nem tud. Így aztán ez a két ember egymásra talál.  Egyik panaszkodik, másik anyáskodik és a dolog vége a nagy semmi lesz, nem fejlődés.
Igaz, a panaszkodó ideig-óráig úgy érzi, hogy az anyáskodó vagy a mágus ad neki valamit, és hogy milyen boldog, de ez csak illúzió. Valojában olyan ez, mint a kábítószer: ad valamit de rosszabb lesz és függővé válunk.

A másik típus az, aki befogadja a tudást, keresi az igazságot.
Igaz, néha ő is padlóra kerül, de feláll és megy tovább.
Az igazság keresése sokszor magányossá teszi pont emiatt az embereket. Nem beszélve arról, hogy néha ez a rögös út is vezethet zsákutcákba, ami után nehéz visszatalálni az eredeti útra (ehhez kell egy tanító aki segít kikerülni a zsákutcákat).
Néha fel kell áldozni dolgokat, korábbi megszokott kis életünk egy-egy elemét.
Ez teszi olyan nehézzé, hiszen ragaszkodunk a régi dolgokhoz, pedig nem is mi,
hanem az egónk kötődik. Félünk az ismeretlentől, ragaszkodunk a megszokott dolgokhoz.
De így nincs fejlődés, így csak az első típussá válhatunk. Elmehetünk mágusokhoz, kereshetünk olyan anyáskodó tipust, aki néha hat az érzelmeinkre. Ez nagyon jó arra, hogy elbaltázzuk az életünket és időnket, de amikor tudatára ébredünk ennek, már többnyire késő.
Nem ezért születtünk. Fel kell állni, megnyitni minden érzékszervünket és keresni az igazságot, hogy visszajussunk minél hamarabb Istenhez. Az igazsághoz vezető út pedig egyéni, mindenkinek más és más.
Olyan ez, mintha lenne egy kör, aminek végtelen számú sugara van. Isten  a középpont és el kell jutnuk a magunk módján hozzá. A kör kerülete jelképezi hogy mekkora lehetőségünk van a fejlődésre és mekkora szabadságunk van onnan indulni Istenhez ahonnan csak akarunk.Tehát az út adott, az irányt hozzávetőlegesen megadhatja egy külső tanár, de az első típus sajnos el sem hajlandó indulni, bár ő is Istent keresi, csak nem tesz érte semmit: bolyong a kör kerületén életről -életre ............