Csak figyeld meg milyen természetes egy gyermek. Amikor figyeli a világot a kis száját kitátja az ámulattól, mindenről megfeledkezik és csak befogadja azt a sok szépet és információt ami a külvilágból érkezik. Egyszerűen laza és természetes. Amikor pedig elesik, ösztönösen ellazulva a földre huppan. ....

Amikor felnövünk, elfelejtünk mindent és...

Csak figyeld ahogy két felnőtt beszélget: egyik görcsösebb, mint a másik. Lábukat maguk alá húzzák, testük előre dőlve, izmaik megfeszítve, szinte startra készen, hogy mehessenek már, otthagyva a kínos szituációt. Amikor sétálunk nem csodálkozunk a világra, hanem minden mást csinálunk (olvasás, beszélgetés stb) és aztán nyomás vissza a munkához és a kínos beszélgetésekhez. Nem beszélve arról, hogy amikor egy felnőtt elesik, félelmében széttárja  a kezeit és legtöbbször vagy a végtagjait vagy a gerincét töri össze....

Hát tanulhatnánk a gyerekektől, játszani, újra felfedezni a világot stb.